Sakk
SAKKRA FEL…MERT MINDIG KELL EGY JÓ LÉPÉS
Három sakk palánta a Megyei DIOL döntőbe jutottak közzül
A 2015-ös évet egyesületünk sakk szakosztálya a megye első osztályban és megye másod osztályban is sikeresen zárta. A megye első osztály nehéz és küzdelmes sakk csatáit helytállással teljesítették sakkozóink. A sikeres út első lépése ez az év volt, hiszen most alapoztuk meg szereplésünket a legfelső megyei osztályban, innen következik a sakkozóink még intenzívebb edzése és oktatása, valamint a játékórák növelése. Az elmúlt években Ifjúsági és felnőtt sakkozóink a megye legtöbb rapid és FIDE versenyein, megyei és országos diákolimpián képviselték településünket és egyesületünket. Bárhol is jártunk mindenhol a sakkozás fantasztikus légköre és sportbarát sakkozók fogadtak minket. Törvényszerűnek éreztük, hogy ezt a szeretet, befogadást nekünk is viszonoznunk kell. Az Ebesi Őszi ifjúsági verseny jó lehetőség volt erre, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy mára a megye egyik legnépszerűbb versennyé nőtte ki magát.
Az iskolai utánpótlás nevelés idén a második évébe lépett, ahol megmarad egy igazán jól fejleszthető csapat, akik közül többen a pénteki edzésre is járnak már, ahol Tokai István nyújt nagy segítséget az ifjú sakkpalánták nevelésében, oktatásában.
Mára a szakosztályban tizenöt sakkozó nebuló fejleszti tudását a sakkal, az ügyesebbek lehetőséget kapnak a megyei másodosztályban és a megyei diákolimpián, valamit ifjúsági versenyeken. A cél az, hogy újabb ifjú tehetségeket fedezzünk fel és indítsuk el a sakk csodálatos útján.
Az idei év első megmérettetését, a Megyei Diákolimpia területi selejtezőit, több ifjúsági sakkozónk is sikerrel teljesítette, így ők a február 6.-án megrendezésre kerülő debreceni döntőben képviselhetik Ebest. A döntőbe jutottak: Pajzos Albert, Görög Gábor, Salánki Zsolt, Herman Balázs, Magyar Krisztián, Sós Barnabás
Legyünk büszkék Ebes sakkozóira és szurkoljunk nekik a következő év sakk sikereikért.
Kovács József
Ebesi Sportbarátok
Sakk szakosztály vezető
|